Animátorunk közreműködése révén Debrecen nevezetes épületeivel, a város múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Református Nagytemplom:
A magyar klasszicista építészet nagyszerű alkotása, a település jelképévé vált. 1849. április 14-én Kossuth a Függetlenségi nyilatkozatot itt hirdette ki.
Csokonai Színház:
Neves költőnkről, a város szülöttéről kapta a nevét. A színház a szélesebb, és leghatékonyabb tápláló forrása az emberi közösség lelkének.
Szent Anna Székesegyház:
A barokk stílusú római katolikus templom 1721-1746 között épült fel Carlone tervei szerint.
Református Kollégium:
A cívis városi szellemiség kulturális fellegvára. A magyar művelődés sos-sok kiemelkedő személyisége tanult itt. 600 ezer kötetes ősi Nagykönyvtárban, az újkor hajnalának oly sok írásos emléke látható.
Kézműves ház:
A város megőrizte hagyományait, népművészetét. Híres a csipkeverés, a kerámia készítés, a szűrrátétes munka. A szíjgyártó mesterek karikás ostorokat, bőr használati tárgyakat készítenek. Megismerhetjük a vesszőfonás folyamatát is. Készülnek itt különböző kosarak és ajándék tárgyak is. Ebben az épületben a tímár mesterség emlékeit egy dokumentum kiállítás mutatja be, szemléltető eszközökkel.
Déri Múzeum:
Itt található az ország egyik legjelentősebb kulturtörténeti és helytörténeti gyűjteménye. Egyedülálló művészeti élményt nyújtanak Munkácsy Mihály festményei. Az épület előtti világhírű Medgyessy szoborkompozíciót 1930-ban leplezték le.
Delizsánsz kiállító terem:
A magyar posta és távközléstörténet debreceni jellegzetességeit mutatja be. Láthatunk 1920-30-as évekbőlvikéki kis posta hivatalt, korabeli berendezési tárgyakkal. Soó Rezső emlékszobában a botanikus professzor filatéliai gyűjteményével, tudományos tevékenységét bemutató dokumentumokkal ismerkedhetünk meg.
Botanikus kert:
Debrecenben hagyománya van a botanikának. A híres "Magyar Fűvészkönyv" (1807) szerzői Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály. A Nagyerdő területén 1928. június 09-én alapították meg a botanikus kertet. Ezekben az években Soó Rezső egyetemi tanár vette gondjaiba a 17 hektáros területet.
Itt található: Pálmaház, Kaktuszgyűjtemény, Sziklakerti növények gyűjteménye, Üvegházak