A hajdúszoboszlói Hotel Hőforrás a Hortus Naturae Hotels szállodalánc tagjaként kínál szállást a városba érkezőknek. A szállás épületét 1972–ben adták át a SZOT–ÉDOSZ üdülő néven. Az akkori hajdúszoboszlói szálláson 182 szakszervezeti beutalt üdülhetett kulturált körülmények között.
Az ÉDOSZ (Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete) hajdúszoboszlói szállásának vendégkörét teljes mértékben beutalóval érkezett réteg alkotta. A hajdúszoboszlói szállás vendégeinek kezdetben át kellett járniuk más hotelek gyógyfürdőjébe gyógykezelésekre. 1995–ben megalakult a Hőforrás Gyógyszállót üzemeltető Hotel Hőforrás Kft., s azóta — számos beruházásnak köszönhetően — saját fedett– és nyitott medence, szauna, szolárium és pezsgőmedence is a vendégek rendelkezésére áll a hajdúszoboszlói szálláson. Folyamatos üzemelésben a fedett termálmedence, pezsgőmedence, szauna és szolárium működik a hotelben, de május 1–től szeptember 30–ig kibővülnek a szolgáltatások és a hajdúszoboszlói szállás kertjében egy 20 méteres úszómedence, egy külső termálmedence és egy gyermekmedence, valamint büfé és játszótér várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.
A hajdúszoboszlói szállás vendégei a „reumások Mekkájába” ékeznek. Hajdúszoboszló Debrecentől 20 kilométerre helyezkedik el. A tájegység kincse a jó termőterületeken, a gyógyvízen és a gázmezőkön kívül a bőséges napfény is.
Hajdúszoboszló kiemelt övezetében található a Hortus Naturae Hotels szállása, a Hotel Hőforrás. A hajdúszoboszlói szálláson is élvezhetik a vendégek a 75 fokos termálvizet, amely többek között jódot, brómot, konyhasót, hidrogén–karbonátot illetve különböző nyomelemeket tartalmaz.
A szálláshelyen alkalmazott fürdőkúra gyógyító hatással van az idült ízületi gyulladásokra, ízületi elváltozásokra, a gerinc különféle gyulladásos megbetegedéseire, idegfájdalmakra és ideggyulladásokra, az agyvérzésből, agyműtét után, vagy más okból kialakult bénulásokra, sportsérülésekre. Áldásos hatással van a hajdúszoboszlói szállásra érkező nőgyógyászati megbetegedésekkel, meddőséggel és bőrbetegségekkel küzdő vendégekre. Ugyanakkor nem ajánlott a daganatos betegségekben, keringési elégtelenségben, magas vérnyomásban vagy tbc–ben szenvedő betegeknek.
A szálláshely 93 kétágyas fürdőszobás szobával rendelkezik, amelyből 15 pótágyazható. A szállás szobáinak majdnem mindegyike erkélyes, minden szobában televízió, telefon és minibár található. A hajdúszoboszlói szállás szobái folyamatosan megújulnak, korszerűsödnek. 2004–ben a hajdúszoboszlói szálláshely Magyarország legmagasabb szobakihasználtságú szállodája lett.
A hajdúszoboszlói szállás dolgozóinak vendégszeretete és tapasztalt gondoskodása garancia akár a gyógyulni, akár a szórakozásra és kikapcsolódásra vágyó vendégseregnek. A szálláson az aktív sport kedvelőit szolgálja az asztalitenisz– és biliárdasztal, illetve a hajdúszoboszlói szállás közelében található tenisz– és futballpálya. A szálláshely étterme magyaros és nemzetközi ételkínálattal, drinkbárral, szobaszervizzel és ajándékbolttal várja a hajdúszoboszlói szállásra érkezőket, a biztonságról pedig széf és zárt parkoló gondoskodik.
A Hortus Naturae Hotels hajdúszoboszlói szálláshelyének vendégeit nemcsak a gyógyvíz, hanem számos látnivaló is várja Hajdúszoboszlón. A Hősök teréből nyíló Bocskai utcán találjuk a római katolikus templomot, amelynek érdekessége, hogy még krakkói érsek korában II. János Pál pápa is tett itt látogatást. A Bocskai utcán négy múzeum mutatja be Hajdúszoboszló várostörténeti, és a környék néprajzi értékeit. A szállásról érdemes ellátogatni a Helytörténeti– és a Néprajzi Múzeumba, valamint a képtárba is, ahol az állandó kiállítások mellett időszakos tárlatokat láthatnak a Hajdúszoboszló képzőművészete iránt érdeklődők. A legújabb létesítmény a Hajdúszoboszlói Nemzetközi Modern Múzeum, amelyben kortárs alkotásokat mutatnak be. A szállás vendégeinek egy kis kitérővel érdemes elsétálniuk a Gönczy Pál utcára is, ahol a szakközépiskola és kollégium parkjában áll a 17. századi török bosszúhadjárat áldozatainak emelt emlékmű És természetesen nem hagyhatják ki a hajdúszoboszlói szállás lakói a fazekas–múzeumot sem, ahol a híres nádudvari fekete kerámia Hajdúszoboszlón élő és alkotó mestereinek munkáiban gyönyörködhetünk.