Debrecen Hotel Nagyerdő Hajdúszoboszló Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló Apollo Thermalhotel & Apartments Club Hotel Hortobágy

Debreceni élményfürdő

A Hortus Naturae Hotels vendégeit várja a 2003–ban átadott Debreceni Élményfürdő. Debrecenben a fürdőkultúra hosszú időre nyúlik vissza. A debreceni Nagyerdőn már a század elején működött a Városi fürdő — eredetileg kádfürdőként, amelyet adebreceni hőforrás feltárása után többmedencés stranddá alakítottak, és mellette fedett uszodát is létesítettek Debrecenben, 1932–ben. A debreceni komplexum 1998–ban szállodával bővült. Mára azonban egész fürdőkomplexummá alakult, a strand, a gyógyászati részleg, a szálloda és a Debreceni Élményfürdő egysége. Mellette hangulatos környezetben várja a vendégeket a felújított Régi Vigadó étterem, amely nyáron teraszt is üzemeltet.

Kicsiknek és nagyoknak

A Debreceni Élményfürdő 2003–ban nyitotta meg kapuit. A Debreceni Élményfürdőben a fürdőzőket a 66 méter átmérőjű kupolacsarnokban igazi trópusi környezet fogadja az év minden napján, télen–nyáron. A Debreceni Élményfürdőbe látogatók szórakoztatásáról 11 csúszda, gyermekmedence, úszó– és hullámmedence, sodrófolyosó és pezsgőfürdő gondoskodik. Aki igazi kikapcsolódásra vágyik, merülhet egyet a számtalan jacuzzi–ban, amelyből több /kisebb–nagyobb/ áll rendelkezésre a Debreceni Élményfürdőben. A merészebbek kipróbálhatják a mászófalat, a gyerekek szórakozásáról pedig a csúszdák mellett barlang és vízesés gondoskodik. A Debreceni Élményfürdő trópusi növényekkel zsúfolt csarnokában pihenőágyak szolgálják a kényelmet, aki pedig megéhezik, felkeresheti a mediterrán éttermet. A Debreceni Élményfürdőben korszerű, számítógépes beléptető– és elszámoló–rendszer gondoskodik arról, hogy kilépéskor mindenki annyit fizessen, amennyi szolgáltatást igénybe vett. (A belépés a Debreceni Élményfürdőbe 3 éves kor alatti gyermekeknek díjtalan.) A vendég, ha megérkezik a Debreceni Élményfürdőbe, egy karórát kap, amely regisztrálja a bent eltöltött időt, az éttermi fogyasztást, a szauna–használatot, vagy akár az átlépést a termálfürdőbe. (A Debreceni Élményfürdőt ugyanis egy üvegfolyosó köti össze a gyógyfürdővel.)

Masszázstól a gyógykúráig

A Debreceni Élményfürdő legújabb — 2004–ben indult szolgáltatása a thai–masszázs. A Debreceni Élményfürdő épületének első emeletén külön erre a célra kialakított helyiségben várják a vendégeket. A masszázscentrumban autentikus thaiföldi környezetben dolgoznak a mestervizsgás thai masszőrök, akik a bangkoki WAT PO templom iskolájában sajátították el a masszázs tudományát. Debrecenben egyébként teljes körű a fürdővendégek kiszolgálása. A Debreceni Élményfürdő mellett működik a termálfürdő, nyáron a strandfürdő, és egy fedett uszoda.

Akik pedig gyógyulni szeretnének, igénybe vehetik a debreceni gyógykúrát, amelynek jótékony hatása komplex. Meghatározó szerep jut a gyógyvíz hőfokának, összetételének és a kezelések során felhasznált iszapnak. A kúra igénybevétele előtt a vendégek orvosi vizsgálaton vesznek részt — az orvosi felügyelet természetesen a kúra egész idejére vonatkozik. A szakorvosok véleménye alapján egyénre szabottan állítják össze a kúra programját, amelyben a kezelések mellett jelentős szerepet kap a fürdőzés is. A fürdőkezelés időtartamát minden esetben a betegség fajtája, a vendég egészségi állapota határozza meg.

Víziterápia és gyógykezelés

A debreceni gyógyvíz különösen alkalmas izületi gyulladások, izületi megbetegedések, a csontritkulás, ortopédiai– és bőrgyógyászati, valamint nőgyógyászati betegségek kezelésére. A debreceni gyógykezelést igénybe vevők számára megnyugtató lehet, hogy a szakorvosi felügyelet és a szakasszisztensi hálózat mellett a Debreceni Élményfürdő szomszédságában található a Debreceni Orvos és Egészségtudományi Centrum. A Debreceni Élményfürdő közvetlen szomszédságában működő centrumban a hagyományos vízi terápiás és természetes gyógykezelések három alappillérre — a prevencióra, a terápiára és a rehabilitációra épülnek. A debreceni gyógyfürdőben 1981 óta működik a Nappali Szanatórium, amely 140 férőhellyel rendelkezik. Itt évente több ezer beteg kap komplex balneo– és fizikoterápiás kezelést, amelyet 1995–től pszichoterápia is kiegészít.

Hortus Naturae Hotels
webdesign - Látványos Grafikai Művek CSS HTML Firefox.hu
Debrecen térképe Hortobágy térképe Hajdúszoboszló térképe Apollo Thermalhotel & Apartments Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló