A hajdúszoboszlói Apollo Thermalhotel & Apartments a fürdőváros szállodasorán, két épületből álló szálláshelyként működik, a Hortus Naturae Hotels szállodalánc tagjaként.
A hajdúszoboszlói szállás hotelépülete az 1970–es években kormányüdülőnek épült mintegy 10 lakosztállyal, tágas közlekedőterekkel, majd a szálláshely teljes körű felújítása, 1998 után négycsillagos besorolású hotelként folytatódott az üzemelése. Kormányüdülői funkciót betöltve számos kiemelt vendégnek adott szállást, öregbítve a hajdúszoboszlói szállás hírnevét.
Az Apollo Apartman korábban dolgozói szállásként, majd a hajdúszoboszlói szálláshely 1999–ben lezajlott felújításkor 22 két–, illetve négyágyas apartmant alakítottak ki. A négycsillagos Apollo Apartmanban üdülési jogot vásárolt vendégek kapnak szállást.
A hajdúszoboszlói szállás vendégei a „reumások Mekkájába” érkeznek. Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre, Debrecentől 20 kilométernyire. Határában három tájegység érintkezik egymással: a Hajdúhát, a Hortobágy, és a Nagysárrét. A vidék kincse, amint azt a hajdúszoboszlói szállás lakói megtapasztalhatják, a jó mezőgazdasági termőterületeken, a gyógyvízen és a gázmezőkön kívül a bőséges napfény is. 1925. októberében — Pávai Vajna Ferenc geológus szénhidrogén kutatásai nyomán — 1091 méter mélységből tört felszínre Hajdúszoboszlón az a különleges, 73 °C hőmérsékletű termálvíz, amelynek Hajdúszoboszló fürdővárosi rangját köszönheti. A gyógyvíz többek között jódot, brómot, konyhasót, hidrogén–karbonátot illetve különböző nyomelemeket tartalmaz. Gyógyító hatással van az idült ízületi gyulladásokra, ízületi elváltozásokra, a gerinc különféle gyulladásos megbetegedéseire, idegfájdalmakra és ideggyulladásokra, a bénulásokra, sportsérülésekre. Áldásos hatással van a hajdúszoboszlói szállásra érkező nőgyógyászati megbetegedésekkel, meddőséggel és bőrbetegségekkel küzdő vendégekre. Ugyanakkor nem ajánlott a daganatos betegségekben, keringési elégtelenségben, magas vérnyomásban vagy tbc–ben szenvedő betegeknek.
A legújabb attrakció, amely a hajdúszoboszlói szálláshely vendégeit várja, a 2000 nyarán átadott Aquapark. Az élményfürdő különleges szórakozási lehetőséget jelent a hajdúszoboszlói szállás vendégeinek. A speciálisan kiképzett csúszdák, medencék és vízi játékok garantált kikapcsolódást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Az Aquapark csúszdáinak elemei Spanyolországból érkeztek Hajdúszoboszlóra. A 12 méter magas indítótoronyból indulva kilenc különféle pályából választhatnak a hajdúszoboszlói szállás vendégei.
Van az Aquaparkban négypályás óriás–, kétféle „kamikáze” és óriás csavarcsúszda. Utóbbin kötelező az extra úszógumik használata. A csúszdák hossza meghaladja az 1 km–t. Csúszdázás után a hajdúszoboszlói szállás vendégei a sodrófolyóban vagy a három új strand–medencében (felnőtt, gyermek és bébi medence) pihenhetik ki magukat. A bébi medencében vízi vár várja a legapróbbakat.
A Hortus Naturae Hotels hajdúszoboszlói szálláshelyének vendégeit nemcsak a gyógyvíz, hanem számos látnivaló is várja Hajdúszoboszlón. A Hősök teréből nyíló Bocskai utcán találjuk a római katolikus templomot, amelynek érdekessége, hogy még krakkói érsek korában II. János Pál pápa is tett itt látogatást. A Bocskai utcán négy múzeum mutatja be Hajdúszoboszló várostörténeti, és a környék néprajzi értékeit. A szállásról érdemes ellátogatni a Helytörténeti– és a Néprajzi Múzeumba, valamint a képtárba is, ahol az állandó kiállítások mellett időszakos tárlatokat láthatnak a Hajdúszoboszló képzőművészete iránt érdeklődők. A legújabb létesítmény a Hajdúszoboszlói Nemzetközi Modern Múzeum, amelyben kortárs alkotásokat mutatnak be.
A hajdúszoboszlói szállás vendégeinek egy kis kitérővel érdemes elsétálniuk a Gönczy Pál utcára is, ahol a szakközépiskola és kollégium parkjában áll a 17. századi török bosszúhadjárat áldozatainak emelt emlékmű És természetesen nem hagyhatják ki a hajdúszoboszlói szálláshely lakói a fazekas–múzeumot sem, ahol a híres nádudvari fekete kerámia Hajdúszoboszlón élő és alkotó mestereinek munkáiban gyönyörködhetünk.